Október
Október (Ősi magyar nevén, Magvető hava) az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban. A latin octo szóból származik, melynek jelentése nyolc – utalva arra hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi, a protestánsok pedig gyakran reformáció hónapjának (mivel Magyarországon október 31-én tartják a reformáció ünnepét).
Az állatok világnapja Magyarországon a rendszerváltás után (1991) vált népszerűvé. Eredetileg a vadon élő állatokra hívta fel a figyelmet, ma inkább a velünk élő állatok szerepe dominál az ünnepen.
Az állatok világnapját 1931-ben Olaszországban hívták életre, a kezdeményezés célja a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt. Később a kör tágult, minden állat védelmét felvállalta, a világnapok szaporodásával párhuzamosan viszont egyre inkább a velünk élő állatok kerültek a középpontba. Eredeti időpontja október 4-e, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója. A rendalapító Szent Ferenc az állatok védőszentje, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. A szervezők a leggyakrabban október első vasárnapjára szervezik a programokat, hogy még több emberhez eljusson az üzenetük.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Világszerte programokkal viszik közelebb az elgondolást a gyakorlathoz: kisállat-örökbefogadást, állatkerti programokat, fesztiválokat, nyílt napokat és más hasonló akciókat szerveznek.
A dámszarvas (Dama dama) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe és a szarvasfélék (Cervidae) családjába tartozó faj.
Korábban két alfaját különböztették meg: az európai dámvadat (Dama dama dama) és a mezopotámiai dámvadat (Dama dama mesopotamica). Mára a legtöbb kutató elfogadja ezeket két külön fajnak.
.Az európai dámszarvas 130 000 évvel ezelőtt majdnem egész Közép-Európában elterjedt volt. A jégkorszak után a kis-ázsiai területektől már nem követte annyira északra az ismét előrenyomuló erdőket. A Földközi-tenger térségében (Elő-Ázsiában és Észak-Afrikában) az ókorban még gyakoriak voltak a dámszarvasok, de a vadászat fokozatosan visszaszorította őket. Később a rómaiak akkori elterjedési területükön kívülre is áttelepítették. Meghonosították Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban is. Közép-Európába, elsősorban Németországba telepítették be és a római megszállás során vitték be a Nagy-Britanniába. Európában a dámszarvas lett a legelterjedtebb „parkvad”. Később világszerte sokfelé meghonosították mint kedvelt vadászzsákmányt. Így mára vadon élnek dámszarvasok Új-Zélandon, Ausztráliában, Tasmániában, az Egyesült Államokban, Peruban, Chilében, Argentínában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Madagaszkáron és Japánban is.
A dámszarvas a fokozódó vadászat miatt eredeti elterjedési területén egyre ritkábbá vált. A 19. század során kihalt Észak-Afrikában. 1900-ra eltűnt Görögországból és az 1950-es években kihalt Szardínián is. Eredeti elterjedési területének ázsiai részén is egyre ritkább fajjá válik. Korábban Etiópiában is élt, amiről egy több, mint 1000 éves barlangfestmény tanúskodik, de onnan nagyon régen kihalt már. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár eredeti elterjedési területének java részéről kihalt vagy nagyon megritkult, mégsem számít veszélyeztetett fajnak, mert betelepített állományai világszerte nagyok.
A nyitott, parkos területeken találja meg a megfelelő életkörülményeket, a melegebb vidékeket és a lombos erdőket kedveli.
Megjelenése
Testhossza 125–165 cm, farokhossza 16–19 cm, marmagassága 80–110 cm, testsúlya 40-125 kg (bika) és 25–50 kg (tehén). A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnőttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elő. De sötétbarna állatok is vannak, főleg a vadasparkokban tartott dámszarvasok között. Nyáron a szőrzet vékony és sima. Télen a fejtető, a nyak és a fülek barnásszürkék lesznek; a hát és az oldalak feketések; a szőrzet vastag és durva. A fehér állatok egy évszakban sem változtatják meg színüket, és télen csak hosszabb szőrzetükkel tűnnek ki. Néhány szarvas már fiatal korában is sárgás bundát visel, ritkán fekete példányok is előfordulnak. A fartükör fehérrel és feketével keretezett. A dámszarvas 20-30 évig is élhet. Más szarvasokkal szemben feltűnő a hosszabb farok. A nőstény állatokat könnyű összetéveszteni a pettyes vagy a szikaszarvasokkal.
Életmódja
A dámszarvasok társadalmi rendje alapjaiban hasonlít a gímszarvaséhoz. A csapat családokra tagozódik, és az üzekedési időszakon (a vadászati szaknyelven barcogás) kívül a bikák csak lazán kapcsolódnak a csoporthoz. Általában legénycsapatokban találjuk őket, melyek az üzekedés kezdetekor oszlanak fel. Legelés közben elég könnyű megzavarni őket. Napközben az állatok rejtekhelyükön pihennek. Télen erősen korlátozzák a tevékenységüket. Mivel a csapatok egész évben együtt maradnak, ezért főként többé-kevésbé rokon állatokból állnak. A csapatok között a bikák cserélődnek. Tápláléka füvekből és lágyszárúakból, fák és cserjék fiatal hajtásaiból, rügyeikből és a leveleikből áll; rostokban kevésbé gazdag, mint a gímszarvas tápláléka. A vadasparkban tartott állatok - ha létszámuk és így legelésük, illetve taposásuk meghaladja a gyep tűrőképességét - gyorsan tönkreteszik a gyepet.
Szaporodása
A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje - november közepe között zajlik, egy hónappal később, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora ősszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát (más néven háncs) már letisztították. A dámszarvasok üzekedése a gímszarvasétől jelentősen eltér, mivel a dámok lekben üzekednek, míg a gímszarvasbikák háremeket foglalnak, illetve védenek a konkurens bikákkal szemben. A dámbikák között szintén folynak párharcok, de nem olyan súlyosak, mint a gímszarvasoknál. A dámbikák a barcogó helyeken u.n. barcogó teknőket kaparnak, amelyeket egyfajta üzekedési mikroterritóriumnak lehet tekinteni. A barcogó helyen a tehenek keresik fel a bikákat és közülük különböző, sikerességre utaló jegyeik alapján választanak. A dámbika szaporodási sikerét testnagysága, hangja, agancsának nagysága és barcogó teknőjének helye határozza meg. A párzási hang, a barcogás, gurgulázó torokhang. Május végén, június elején ellik meg a nőstények borjaikat, amelyeket a gímszarvashoz hasonlóan gondoznak. Az első napokban a rejtekhelyen hagyja őket az anyjuk. Többhetes szoptatás után áll át a borjú a növényi táplálékra. A borjak pettyes szőrzete többnyire egész életükön át megmarad. A fiatal állat hamarosan csak a méretében különbözik a nőstényektől. A fiatal bikákat többnyire kétéves korukban zavarják el a csapatból, a tehenek azonban általában a szülőcsoportjukban élik le egész életüket.
Fotó: Nagy Gábor
A gyertyán (Carpinus) a nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó növénynemzetség. A mogyorófélék (Coryloideae) alcsaládjába sorolják a mogyoróval és néhány más nemzetséggel együtt, más rendszerezők külön családba, a Corylaceae-be helyezik. Viszonylag kis termetű fák tartoznak ide. A nemzetség 30-40 fajának nagy része az északi mérsékelt égöv alatt él, legnagyobb részük Kelet-Ázsiában (főleg Kínában). Európában csak két faj, a közönséges gyertyán (Carpinus betulus) és a keleti gyertyán (Carpinus orientalis) él, Észak-Amerikában egyetlen faj, a Carpinus caroliniana.
A gyertyánok lombhullatók, váltakozó állású, fűrészes, egyszerű leveleik 3–10 cm hosszúak. Virágai tavasszal nyíló, szél porozza őket, lecsüngő barkavirágzatot alkotnak. A porzós és termős barkák külön barkavirágzatokba tömörülnek, de ugyanazon a fán megtalálhatóak (egylaki növény). A termés apró makkocska, kb. 3–6 mm hosszú kupacslevelek borítják. A kupacs háromkaréjos vagy egyszerű tojásdad, enyhén aszimmetrikus. A kupacslevelek aszimmetriája miatt „szárnyként” működnek, a szél messzebbre röpteti így a termést. A szárny alakja segíthet az egyes fajok meghatározásában. Egy makkocskában tipikusan 10-30 mag található.
A gyertyán fája igen szilárd és kemény, nehéz vele dolgozni. Keménysége miatt azonban szerszámnyélnek, fogaskeréknek, kocsikeréknek, zongora mechanikájának kiváló. Parkettázásra is használják.
A közönséges gyertyán (Carpinus betulus), kis-közepes méretű fa, tipikusan 10-20, néha 30 méter magas. Egész Európában előfordul Írország, Nagy-Britannia északi része és Skandinávia nagy része kivételével. Levelei 5–9 cm hosszúak, a kupacslevelek 3–4 cm-esek, háromkaréjúak.
Forrás: Wikipedia
A vadgazda októberben sem tétlenkedhet. Vadföldművelésben itt a kukoricabetakarítás ideje, az etetőket apró- és nagyvadnál is célszerű szemrevételezni, az esetleges hibákat kijavítani, orvosolni, hisz a hó végén az időjárástól függően akár már fel is kell tölteni azokat.
Ha rendszeresen kijártunk a területre, tudni fogjuk hol lövethetjük meg vendégvadászainkkal a hajnali ködben barcogó öreg lapátost, de sok területen a vaddisznók búgása is kezdetét veszi, nemkülönben a kapitális kanok utáni „hajsza” is…
Az érkező északi madárvendégek néhány faja is vadászható ebben a hónapban.
Fotó: Nagy Gábor
Ez az időszak a maggyűjtés ideje. Ekkor hullatják makktermésüket a tölgyek, a bükkök és a gyertyánok is. Az erdészetek a gyűjtőktől átveszik az összegyűjtött magokat, melyeket először szikkasztanak – 15 cm-es rétegben, árnyékos helyen szárítanak és naponta kétszer falapáttal megforgatnak, hogy a mag ne fülledjen, ne penészedjen be. Ezt követően a magokat magtároló kunyhókban tárolják tavaszig, a magvetésig.
Ekkor történnek a határazonosítások és a „tükrök” kifestése is.
A határazonosítások az erdőtagok, valamint az erdőrészletek határainak azonosítását és azok jól látható jelölését jelentik. A „tükrök” vagy „címkék” általában az erdőrészletek sarkán lévő fákra kerülnek felfestésre, melyen a helység, tag és részlet feltüntetésén kívül az erdőgazdálkodás során az erdő szerkezetét érintő különböző beavatkozások is jelölésre kerülnek.
Pécs 123A – Pécs helységhez tartozó 123A erdőrészletben
2009-ben FVB – felújító vágás – bontás erdőgazdálkodási munkát végeztek
(*FVB – idős erdők természetes felújításában az újulat megjelenésének feltétele a megfelelő fényviszonyok kialakulása, melynek érdekében az erdészek a zárt erdőt szellősebbé teszik, a talajt több fényhez juttatják a gyengébb, értéktelenebb fák kivágásával.)
Hazánkban az erdőterület a pontos tájékozódás és nyilvántartás érdekében erdészeti igazgatási és az erdőgazdálkodási egységekre van osztva. Ezek a körzet, a helység, a tag és a részlet.
A körzetek a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység (tartamos gazdálkodás) tervezésének és ellenőrzésének egységei. A körzeten belüli kisebb egységek: a helység, a tag és a részlet.
A helység azt a helységet jelöli, amelynek közigazgatási határán belül található az erdő. Az erdészeti nyilvántartás és a térbeli rend kialakítása érdekében az adott helységekhez tartozó erdőket erdőtagokra és erdőrészletekre kell felosztani.
Az erdőtag az erdő területi rendjét, jobb áttekintését és az erdőrészletek szerkezetbe foglalását biztosítja.
Az erdőrészlet olyan erdőterület, ahol hasonló erdei életközösség él, hasonló környezeti viszonyok uralkodnak és benne azonos erdőgazdálkodási módszerekkel lehet tartamos (értékőrző) gazdálkodást folytatni. Az erdőrészletek területe 0,1 – 50 hektár között van, de leggyakoribbak a 0,5 – 20 hektár (ha) közötti erdőrészletek.
A tag azonosítására arab számokat használnak az erdészek, az erdőrészlet azonosítására az angol abc egy-egy nagybetűjét.
A tag és erdőrészlet határoknak mind a terepen, mind a térképen jól kell látszaniuk. Terepen a tagok határait fákra festett fehér T alakú gyűrűvel jelölik. A T betű lába mindig a taghatár irányába eső oldalon van. Az erdőrészletek határait terepen szintén fákra festett fehér fordított T alakú gyűrűvel jelölik.
Az ország összes erdőgazdálkodási célú területét erdőrészletenként és egyéb részletenként az Országos Erdőállomány Adattár tartja nyilván.
Az erdőgazdálkodás alapja az erdészeti üzemterv, amelyet az erdőtervezők minden erdőrészletre elkészítenek és a gazdálkodók rendelkezésére bocsátanak. Az erdőterv részletesen tartalmazza az összes erdőrészlet adatait, jellemzőit, előírja, hogy milyen munkákat szabad, illetve kötelező elvégezni.